A Medicina Fórum 2022-es MEDITOP különdíjasai

November 17-én adták át a Nógrádi Tóth Erzsébet egészségügyi szakújságíró által alapított Medicina Fórum évkönyvhöz kötődő díjakat. A kötet immár 10. alkalommal jelent meg, amelyet ünnepi gálaesten mutattak be Budapesten. A gálán 12 kiválósági díjat adtak át az egészségügy különböző szakterületein dolgozóknak.

„A Medicina évkönyv támogatója, az 1991-ben alakult MEDITOP Gyógyszeripari Kft. négy éve alapított külön­díjat a kiváló fiatal gyógyszerész kategóriában a gyógyszerkutatásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyógyszerészeknek”- mondta Dr. Gaál Péter, a Magyar Egészségügyi Menedzser Társaság elnöke, a zsűri tagja.

A zsűri értékelése alapján az 1 millió forint értékű különdíjat két fiatal gyógyszerész megosztva kapja.

A zsűri értékelése alapján a Kiváló Fiatal Gyógyszerész 2022 díjat Dr. Rusznyák Ágnes, a Debreceni Egyetem GYTK Gyógyszertechnológiai Tanszékének tanársegédje, a Kiváló Gyógyszerész PhD hallgató 2022 díjat pedig Dr. Sipos Bence, a Szegedi Tudományegyetem GYTK Gyógyszer­technológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézetének PhD hallgatója kapta.

A díjakat Dr. Greskovits Dávid és Dr. Ács Zoltán a MEDITOP Gyógyszeripari Kft. ügyvezetői, valamint Prof. Dr. Kovács Árpád a Költségvetési Bizottság elnöke, a zsűri elnöke és Nógrádi Tóth Erzsébet adta át.